 |
1969. Tanácsköztársaság - blokk (2533)
|
Felvezetés
Ezzel a bejegyzéssel elkéstem három évet. Igaz, 2019-ben, amikor a Magyar Tanácsköztársaság 100. évfordulójáról írhattam volna, a blogom még nem is létezett. Különös viszont, hogy akkor éppen a Rubicon legfrissebb számát olvastam erről a témáról. A centenáriummal kapcsolatban született meg a gondolat: mi lenne, ha a bélyegeken keresztül történelmi, társadalmi témákat járnék körbe?
A Magyar Tanácsköztársaság története és pláne hadmozdulatai természetesen nem mutathatók be részletesen ilyen korlátozott terjedelemben. Csak a felszínt karcolhatjuk. A szövegben hivatkozásokat (⚡🎵) is elhelyeztem, amelyek a Tanácsköztársaságról szóló korabeli dalokhoz, indulókhoz vezetnek.
Történelem tíz percben
Válság válság hátán
Nem volt elég a vesztes világháború és az őszirózsás forradalom után dúló belpolitikai és kormányválság, az antant újabb területi követelésekkel állt elő. Az ország hadszíntér. A budapesti antantmisszió francia vezetője, Vix alezredes benyújtotta az ún. Vix-jegyzéket, amelynek elfogadása Nagyvárad, Debrecen, Gyula és Szeged városok kiürítésével járt volna. Károlyi Mihály államfő ezt vállalhatatlannak tartotta. Látta, hogy a Berinkey Dénes vezette működésképtelen kormány utódja csak olyan lehet, amelynek széles társadalmi támogatottsága van. Ekkoriban ezzel a szociáldemokraták rendelkeztek.
Ajánlat kormányalakításra
1919. március 20. és 21. igazán eseménydús napok voltak.
Landler Jenő szociáldemokrata politikus a Gyűjtőfogházban felkereste a kommunista párt fogságban lévő vezetőit. Kun Béla bolsevik vezetővel megállapodtak abban, hogy a két munkáspárt, a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) és a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) egyesül. Az új párt neve Magyarországi Szocialista Párt lett.
 |
| A KMP pártjelvénye 1978. 60 éves a Kommunisták Magyarországi Pártja (3297) |
 |
| Károlyi Mihály (3021), Kun Béla (2300), Landler Jenő (1829) |
A szociáldemokraták közölték, hogy hajlandóak kormányt alakítani, de abba beveszik a KMP politikusait is. A Berinkey-kormány és Károlyi igen erős politikai nyomás alá került, ugyanis ezzel kész tények elé állították őket.A fogságban lévő kommunisták számára az egyesülés és az esetleges kormányalakítás vissza nem térő lehetőség volt, hiszen ezzel egyenes út nyílt a hatalomba. A szociáldemokraták többsége nem ellenezte a fúziót és a közös kormányt sem. Abban bíztak, hogy a Szovjet-Oroszországban végigsöprő forradalmi hullám és katonai erő segítségével megmenthetik az összeomló magyar államiságot. Mindössze három ember, Garami Ernő, Buchinger Manó és Peidl Gyula emelték fel szavukat a bolsevizálódás ellen. Attól tartottak, hogy az új szocialista pártban feloldódnak a szociáldemokrácia eszméi és elillannak az addig elért eredmények. A kommunisták azonban elsődleges céljuknak - orosz mintára - a proletárdiktatúra bevezetését tartották.
Károlyi elfogadta a szociáldemokraták ajánlatát. Az államfő ezen döntése a mai napig jogos kérdéseket vet fel. Vajon ő volt-e a kizárólagos okozója az ezt követő évek tragédiáinak?
Nem elhanyagolható tény ugyanakkor, hogy a bolsevikok Károlyi nevében a hatalom átadásáról nyilatkozatot adtak ki, amelyről ő maga nem is tudott.
A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása
Az új állam kikiáltását és a proletárdiktatúra bevezetését az Új Városházán jelentették be 1919. március 21-én. Eközben az MSZDP székházában létrehozták a Forradalmi Kormányzótanácsot, a legfelsőbb vezető szervet. A Kormányzótanács elnöke, Magyarország miniszterelnöke Garbai Sándor lett.
Március 26-án Landler Jenő belügyi népbiztos és helyettese, Vágó Béla rendelete alapján megalakult a tanácshatalom belső rendjének biztosítására és fenntartására a Vörös Őrség. Tagjai csakis megbízható kommunisták lehettek, állományát az egykori nemzet- és népőrök, a felfegyverzett budapesti munkások, leszerelt katonák és a korábbi rendőrök vagy csendőrök alkották. A testület közvetlenül a Belügyi Népbiztosság alá tartozott. Ellenőrzését politikai megbízottak látták el. A Vörös Őrség vezetője Landler Jenő, Chlepkó Ede politikai megbízott, valamint Jancsik Ferenc, Haubrich József és Rákosi Mátyás voltak.
A karhatalmi testület Vörös Őrség címmel hivatalos lapot is adott ki.
 |
| Vágó Béla belügyi népbiztos-helyettes portréja Vagyóczky Károly grafikáján 1981. Vágó Béla (3471) |
Alkotmány és választások
Március 31-én elfogadták az ideiglenes alkotmányt is, amelyben rögzítették a választói jogokat és az állam szervezeti felépítését is. Az ország szervezeti alapját orosz mintára az ún. tanácsok (szovjetek) alkották. Április 7-én választásokat tartottak, ahol megválasztották ezek tagjait is.
A Magyarországi Tanácsköztársaság Ideiglenes Alkotmányának 19-21. §-a részletezi, ki rendelkezett választójoggal.
"19. §. A Tanácsköztársaság csak a dolgozó népnek adja meg a választói jogot. Választók és tanácstaggá választhatók nemre való tekintet nélkül mindazok, akik tizennyolcadik életévüket betöltötték és a társadalomra hasznos munkából élnek, mint a munkások vagy alkalmazottak stb., vagy olyan háztartási munkával foglalkoznak, amely az előbb említett munkásoknak, alkalmazottaknak stb. a munkáját lehetővé teszi. Választók és választhatók továbbá a Vörös Hadsereg katonái, valamint a Tanácsköztársaságnak azok a hasznos munkából élő munkásai és katonái, akik munkaképességüket egészen vagy részben elvesztették.
20. §. Választók és választhatók más állam polgárai is, ha az előbbi §-ban említett feltételeknek megfelelnek.
21. §. Nem választók és nem is választhatók azok, a) akik nyereségszerzés céljából bérmunkásokat alkalmaznak, b) akik munka nélküli jövedelemből élnek, c) kereskedők, d) lelkészek és szerzetesek, a) elmebetegek és gondnokság alatt állók, f) akiknek politikai jogai aljas indokból elkövetett bűncselekmény miatt fel vannak függesztve annak az időnek tartamára, amelyet az ítélet megállapít."
Április elején létrejött Korvin Ottó vezetésével a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztálya, amely a Tanácsköztársaság Vörös Őrségtől független állambiztonsági szervezete volt. Székhelyét az Országházban jelölték ki, létszáma pedig igen nagy volt, 450 politikai nyomozó végezte a rendszerrel szembenálló cselekmények, személyek, illetve politikai csoportok felderítését és megsemmisítését. Budapesten túszok gyűjtése mellett kihallgatásokat is tartottak, amelyek során nem válogattak a testi és lelki erőszak eszközeiben sem. Részese és irányítója volt a vörös terrornak.
A fenyegető veszély és a Vörös Hadsereg megalakulása
A tanácshatalom rövid idő alatt még nehezebb helyzetbe került. A Vix-jegyzéket ugyan nem fogadták el, ennek ellenére számolniuk kellett a cseh és román csapatok benyomulásával is. A csehek elfoglalták Miskolcot, a románok pedig előretörtek egészen a Tiszáig. Kun Béláék egy szétesett, kis létszámú hadsereget örököltek a polgári kormányzattól, amely képtelen lett volna visszaverni a betolakodókat. A Forradalmi Kormányzótanács ezért létrehozta a Vörös Hadsereget, amelyben a frissen toborzott munkások és parasztok mellett a Monarchia egykori katonái és tisztjei is szolgáltak. A mozgósításnak köszönhetően egy idő után a sereg létszáma meghaladta a 100000 főt is.
Összességében elmondható, hogy sikeres volt a szervezés és a csapatok mozgatása. A hadsereg erős oszlopának számított a Monarchia idején tapasztalatot szerzett tisztikar, akik nélkül nem sikerült volna visszaverni az idegen csapatokat. A régi és új katonák a haza védelmében készek voltak szolgálni az új kormányt is. A Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél, a Monarchia egykori vezérkari tisztje és Landler Jenő vezetésével az ún. északi hadjárat során (1919. május-június) kiűzték a cseh csapatokat a Felvidék keleti és középső részéről.
 |
| Stromfeld Aurél, a Monarchia vezérkari tisztje Füle Mihály és Nagy Zoltán réznyomatán 1952. Néphadsereg napja (1333) |
 |
| A Vörös Hadsereg és az antant csapatok mozgása |
Motiváció
Mivel lelkesítették a hadseregben harcoló katonákat? A kommunisták legfontosabb célja az volt, hogy Kárpátalja felé megnyissák az utat Szovjet-Oroszország felé, és így egyesüljenek az orosz kommunistákkal. Ezt Szamuely Tibor, hadügyi népbiztos a következő szavakkal a csomagolta be:
"A győzelem igazi jutalma nem lesz más, mint a világ proletariátusának teljes felszabadulása."
A népbiztos ezzel a háborút egy nagy nemzetközi (internacionalista) küzdelem szintjére emelte, amelynek végén csakis a világforradalom győzelme állhat.
Ez azonban a többséget nem töltötte el nagy lelkesedéssel. Gyakorlati szempontból persze a magyar bolsevikok is tudták, hogy az antant túlerejét csak külső támogatással tudják visszaverni. A katonai segítségnyújtást Szovjet-Oroszország felől várták. Elsődleges céljuk nem az országegyesítés volt, hanem a Kárpátoktól mintegy 200 km-re lévő szovjet Vörös Hadsereggel való egyesülés a forradalmi államok föderatív uniója céljából.
A link (⚡) Garbai Sándor csapatszemléjét mutatja be.
Egy idő után viszont - látva az egyre lankadó harci kedvet és a társadalmi támogatás erodálódását - kénytelen voltak nemzeti színezetű jelszavakat is belecsempészni a toborzási szólamokba.
(🎵) Kimegyek a Tisza-parti vörös hadállásba
A debreceni Népakarat például ötvözte az internacionalista és a nemzeti célokat, hogy a harcok folytán
"a világ proletárjai egyesülhessenek és, hogy ezeréves otthonunkat a kapitalisták rablóhadaitól fölszabadítsuk."
A Clemenceau-jegyzék
Az antant, látva az északi hadjárat sikereit, felvette a tanácskormánnyal a kapcsolatot. Georges Clemenceau francia miniszterelnök 1919. június 13-án táviratot küldött a kormánynak, amelyben alkut ajánlott. A jegyzék azzal kecsegtette a Kormányzótanácsot, hogy amennyiben a Vörös Hadsereg kivonul a felszabadított Felvidékről, a franciák közbenjárnak a románoknál, hogy kivonják csapataikat a Tiszántúlról. A proletárdiktatúra vezetői ebben az ajánlatban államuk közvetett elismerését is látták. Mivel a nemzeti kérdések Kun Béla külügyi népbiztost és kollégáit nem igazán foglalkoztatták, elfogadták a jegyzéket. Arra számítottak, hogy a döntéssel időt nyerhetnek, megtarthatják a hatalmukat, és mire kivonják a csapatokat, győzhet a várva várt világforradalom.
Megérzéseiket erősítette, hogy Eperjesen létrejött a Szlovák Tanácsköztársaság, de ez a magyar párjával ellentétben egyáltalán nem rendelkezett jelentős belső támogatottsággal, hamar kimúlt.
A kijózanodás és a szétesés
A Szlovák Tanácsköztársasághoz való közeledés sok embert kijózanított: rájöttek, hogy a Kormányzótanács tagjai valójában nem az elvesztett területeket akarják visszaszerezni: mindenekelőtt az internacionalista érdekek vezetik őket minden döntésüknél. Voltaképpen úgy is fogalmazhatnánk, mindegy volt a kommunisták számára, kié a Felvidék.
A Clemenceau-távirat feltételei a a magyar társadalom és a hadsereg többsége számára teljes mértékben elfogadhatatlanok voltak, hiszen egyet jelentett a meghátrálással és az addig meghozott áldozatok semmibe vételével. A kommunista vezetés hiteltelenné vált, nagyon hamar elveszítették a társadalmi bázisukat. Tiltakozó gyűléseket tartottak, a harcoló katonák és tisztek sorra hagyták el a csapatokat, becsapva érezték magukat. A Vörös Hadsereg szétesett.
Tragikus végjáték
Az ígéretekkel szemben a Tiszántúl kiürítése sem történt meg. A Forradalmi Kormányzótanács ugyan indított még egy elkeseredett támadást a Tiszánál, a maroknyi hadsereg próbálkozása azonban kudarcba fulladt. A túlerő felőrölte a bolsevikok mellett még kitartó haderőt. A román katonák áttörték a Tiszát, és megindultak fővárosunk felé.
1919. augusztus 1-jén a Kormányzótanács nem tehetett mást, lemondott. A népbiztosok egy Bécsbe tartó vonattal elmenekültek.
A Magyar Tanácsköztársasági Arcképek bélyegsorozat
A választásokat követően 1919. június 14-én megrendezett Magyarországi Tanácsok Első Országos Gyűlése alkalmából a posta egy bélyegsorozatot jelentetett meg, amelynek kiadási körülményeivel A magyar bélyegek monográfiája IV. kötete kimerítő részletességgel foglalkozik. Itt csak néhány fontos jellemzőt említek meg.
Váradi András, a Bélyeghírek c. lap szerkesztője, illetve a Magyar Bélyegkereskedő Szervezete direktóriumának tagja felismerte a bélyeg propaganda célú felhasználásának kiváló lehetőségét. Nem titkolt célja a magyar proletárdiktatúra győzelmének hirdetése volt belföldön és külföldön egyaránt. Beadványát elküldte a Postavezérigazgatóság politikai biztosának, Robitschek Pálnak.
Váradi hivatalos levelében így fogalmaz:
“Az új bélyegek kibocsájtását szükségszerűvé teszi elsősorban az a körülmény, hogy az új magyar szovjetköztársaság egy egészen új történelmileg korszakalkotó szociális forradalom szülötte, vele egészen új osztály, a proletariátus kerül uralomba. [...] ezen átalakulás a bélyegeken is láthatóvá kell váljék. [...] De indokolt a [...] kibocsátása valutáris szempontból is. Ugyanis jól tudom, mekkora nehézségekkel küzd ezen a téren fiatal magyar szovjet.”
De mivel képviselje az ún. kommün-bélyegsor (sic!) az új hatalmat?
“Mi azt javasoljuk, hogy az új bélyegek jellegzetesen kifejezésre juttassák új világunk, forradalmunk eszményeit. A kommün-bélyegsor kis értékei Marx, Engels, Liebknecht, Luxemburg Róza, Jaures, Lenin, Petőfi stb. nagy tudósaink, harcosaink és költőink arcképeit hozzák. A nagy értékek pedig eszményi kifejezői legyenek az óriási átalakulásnak.
Egy ilyen, ún. kommün bélyegsor kibocsájtása szinte internacionális szükségszerűség a magyar szovjet részére. Elsőrangú propagatív célokat is szolgál.”
A bélyegeket elsősorban külföldön tervezték értékesíteni sokmilliós példányban. Belföldön a korábbi, de a "MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG." szöveggel felülnyomott sorokat szánták bérmentesítésre.
 |
| Felülnyomat az 1919. Magyar Posta sorozat bélyegein |
A bélyegképek megtervezésére Bokros Ferenc, Cselényi Elemér, Erbics Jenő, Ékes Lajos és Fekete Oszkár iparművészeket kérték fel. Az első kör végén azonban a bírálóbizottság nem volt maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mert a Monográfia szerint “nem értették meg eléggé a kapott utasításokat”, ugyanakkor Bokros és Fekete grafikáit 5000-5000 K jutalomban részesítette. A többi művész rajzát 500-500 K munkadíjjal illették.
A fentiek alapján később újabb pályázatot hirdettek. A folyamatba bevonták a Helbing Ferenc képzőművészeti főiskolai tanár köré tömörült fiatal grafikusokat, akik egy héten belül összesen 55 új pályázati munkával jelentkeztek.
Gara Arnold győztes képei 7000 K, Gróf József pedig 3000 K díjazásban részesültek, a további grafikákért 500-500 K munkadíjat fizettek ki.
Az elbírálás eredményeként Gara Arnoldot Martinovics, Gróf Józsefet Dózsa portréjának elkészítésére kérték fel. Bokros Ferencnek újra kellett terveznie a korábban bemutatott Engels-rajzot, és Gróf Józseffel közösen újból prezentálnia kellett Marx képét. Fekete Oszkárt pedig az általa tervezett Petőfi-arckép módosításával bízták meg.
A sorozat tagjai tehát a következők (zárójelben a tervező neve):
- 20 f, Marx Károly (Bokros Ferenc)
- 45 f, Petőfi Sándor (Fekete Oszkár)
- 60 f, Martinovits Ignác (Gróf József)
- 75 f, Dózsa György (Gara Arnold)
- 80 f, Engels Frigyes (Bokros Ferenc)
 |
| 1919. Magyar Tanácsköztársasági Arcképek (296-300) |
Megjegyzendő, hogy a világon ez volt az első postabélyeg-kiadás, amelyen Marx és Engels arcképe szerepelt. A kiadáskor ezt a tényt nagy vívmányként tüntették fel.
Az Állami Nyomda június 2-án kapta meg a megrendelést június 11-i szállítási határidővel. Váradi András korábban már a fentebb idézett beadványában megnyugtatta Robitschek politikai biztost, miszerint másfél vagonnyi papír áll rendelkezésére a bélyegek nyomtatására. A sors fintora, hogy a bélyegpapír még a régi, “a kettős apostoli keresztnek a hármas országhalmon álló folytatólagos rajzát ábrázoló vízjellel ellátott” papíros volt…
 |
| Vízjelek |
1919. június 13-án a sorozatot forgalomba bocsátották a 13.828. sz. rendelettel. Belföldön egy személy csak 5 sort vásárolhatott, azonban hamar megindult a spekuláció is. A vásárlást olyan módon korlátozták, hogy a megvásárolt mennyiséget a postahivatalban az eladó szeme láttára kellett felragasztani a borítékra és ott megcímezni.
A sor nagyon népszerű volt a külföldiek körében is. Ha a Bélyegmúzeum irattárában található jegyzetek és kordokumentumok valódiak, akkor elmondhatjuk, hogy még az amerikai Bandholz tábornok is kért a kiadásból.
A külföldön való népszerűsítést szolgálta az az ötnyelvű tájékoztató is, amelyet a bélyeg megjelenésével egy időben kiküldtek.
A Tanácsköztársaság bukása után a posta és az új kormány nem értékesítette tovább a bélyegsorokat. A "MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG." felirattal rendelkező maradék íveket az új kormány a tetemes mennyiség miatt nem semmisítette meg. Ehelyett búzakalász felülnyomattal tüntették el a proletárdiktatúrára utaló szöveget.
 |
| 1920. Búzakalász sorozat (333) |
A proletárdiktatúra megítélése
A Horthy-korszak
Az 1919-es Tanácsköztársaság a Horthy-korszak számára választóvonalat jelentett. A kor történetírói úgy vélték, hogy az 1918-as baloldali forradalmak már önmagukban is jelentősen hozzájárultak az ország erkölcsi romba döntéséhez és a történelmi magyar állam széthullásához, azonban a proletárdiktatúra regnálása jelentette az igazi mélypontot.
Könyvek, brosúrák, tanulmánykötetek készültek, amelyek igyekeztek a vörös diktatúrát a nemzethalál szinonimájaként, külföldről támogatott nemzetellenes képződményként bemutatni. Például Gratz Gusztáv gazdasági szakember A bolsevizmus Magyarországon című munkájában úgy fogalmazott, hogy
"a magyar bolsevizmus egy hosszú háború okozta pusztulás végső eredménye", melynek irányítói "orosz pénzzel fizetett ügynökök" voltak.
Mályusz Elemér középkorkutató szerint március 21-én "kezdetét vette a legdurvább abszolutizmus, a legkíméletlenebb rémuralom". Az állam pedig nem rendelkezett széleskörű támogatással, hiszen csak
"egy maroknyi ember uralkodott és nyomta el a polgárságot, meg a parasztságon kívül magát a munkásosztályt is."
E kijelentés alapja az volt, hogy a bolsevikok a magántulajdon minél teljesebb megszüntetése érdekében nem csak a parasztságot, hanem a városi polgárságot is meg akarták fosztani a vagyonuktól.
Visszatérve a Magyar Tanácsköztársasági Arcképcsarnok sorozathoz, a rendszer bukását követően vizsgálóbizottság igyekezett feltárni, kik vettek részt a bélyegek megtervezésében.
Az 1920. október 19-én kelt igazolóbizottsági jelentésének egy részlete így szól.
“F[olyó] hó 15-én tartott igazoló bizottsági ülésen tárgyalta a Szovjet bélyegsorozaton szereplők eredeti tervezőjét, illetve kutatta azt az illetőt, aki Petőffy (sic!) koszorús költőnket ily ferde megvilágításba helyezve, azt Marx és Társai közé felvenni ajánlotta s ily módon a világhírű szabadság hősünk és költőnk emlékét gyalázatos módon sárba tiporva meggyalázta.”
1945 után
Magyarország a második háború után szovjet érdekszférába került. Az egyre jobban terjeszkedő kommunisták hozzáláttak a történelmi narratíva gyökeres átformálásához. Már 1945-ben elkezdődött a múlt újraértelmezése. Moszkvából hazaérkezett Andics Erzsébet történész, akinek a Fasizmus és reakció Magyarországon című műve erősen leegyszerűsítve, a marxista történetírás szájíze szerint mutatta be a Horthy-rendszert, amellyel élesen szembeállította a dicsőséges kommünt. A történész szerint az április 7-i választások "az eddig ismert legdemokratikusabb" választások voltak.
Andics a Vörös Hadsereget nemzeti hadseregként említi, amely honvédő harcot folytatott az antanthatalmak ellen. Ezek a megállapítások, ha nem is teljesen hamisak, nagyon felületesek.
1949-ben a kommunista hatalomátvétel előtt a Magyar Posta a 30. évfordulóra egy két értékből álló sorozatot bocsátott ki Tanácsköztársasági emlék címmel. A bélyegkép bélyeg a bélyegen: felhasználták a fent bemutatott, 1919-ben kiadott sor két címletét feldúsítva némi grafikai elemmel. Az egy évvel korábbi 1848-1948-as centenáriumi év Petőfi-kultuszára építettek: a proletárdiktatúra szellemiségét Marx és Petőfi arcképének bemutatásával jelenítették meg.
 |
| 1949. Tanácsköztársasági Emlék (1085-1086) |
A Rákosi-korszak
Az 1919-es eseményeket a Rákosi-korszak tankönyvei a rendszer előzményeként mutatták be. A magyar nép története. Rövid áttekintés c. tankönyvben (szerk. Köpeczi Béla, 1951) egy századokat átfogó történelmi ív részeként jelenik meg a magyar kommün, amelynek végén - természetesen - hazánk felszabadulása és a népi demokrácia győzelme áll:
"a dicsőséges 133 nap a magyar nemzet, a magyar munkásosztály küzdelmeinek az 1945. április 4-i felszabadulásig a legkiemelkedőbb fejezete. Szerves folytatása volt az évszázados magyar szabadságharcoknak és forradalmaknak."
A 35. évforduló alkalmából egy három értékű sor jelent meg. A címleteken olvasó és zászlót tartó munkást, valamint vöröskatonát láthatunk, de sehol sem tűnik fel a Forradalmi Kormányzótanács egyetlen tagja sem.
 |
| 1954. Tanácsköztársasági Emlék (1430-1432) |
A Rákosi-rendszerben Sztálin antiszemitizmusa miatt például egyáltalán "nem illett" Kun Béla nevét felhozni. Nem csupán a tanácskormány egyes tagjainak zsidó származása miatt, hanem azért sem, mert a Szovjetunióba emigrált népbiztosok közül - beleértve Kunt is - sokan áldozatul estek a diktátor politikai tisztogatásainak az 1930-as években.
A Kádár-rendszer
1956 után, a desztalinizáció hatására más szelek fújtak. A Tanácsköztársaság a Kádár-rendszerben vált igazán a magyar történelem központi elemévé.
Az ‘56-os forradalom leverését követően 1957. március 21-én létrehozták a Munkásőrséget, a Magyar Szocialista Munkáspárt irányítása alatt álló karhatalmat. A dátumválasztás szimbolikus volt, és a munkásőrök egyenruháját is a vöröskatonák uniformisa ihlette meg.
Míg a Rákosi-rendszer bátran épített arra, hogy 1848-ban a nép fellázadt az "elnyomó uralkodó osztályok" ellen, Kádárék óvatosan nyúltak március 15-höz, mivel párhuzamot is lehetett vonni az 1956-os forradalom eseményeivel is. Nacionalista és lehetséges kommunistaellenes motívumok miatt március 15. munkanap, március 21. munkaszüneti nap maradt.
Az állam létrehozott egy mesterséges, Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN) nevű eseménysorozatot, amely az ún. három tavasz (1848, 1919 és 1945) "szocialista szellemű ünnepkör" jegyében szerveződött. Ezzel próbálták egy szintre hozni Petőfiék forradalmát a proletárdiktatúra és a felszabadulás ünnepével.
Forradalom? Ellenforradalom?
A szocialista rendszer nagyon ügyelt a fogalmakra. Ugyanis, ha 1918-1919-ben forradalom, majd kommün volt, akkor Horthyék érája csakis ennek az ellentettje lehetett, az "ellenforradalmi rendszer". Az 1956-os eseményeket a Horthy-korszakkal azonos pólusúként, a rendszerváltásig '56-os ellenforradalomként emlegették.
A proletárállam témája népszerű volt. Összehasonlításként, Apor Péter történész számításai szerint míg 1949 és 1956 között összesen 8 monográfia és tanulmány jelent meg, addig 1957 és 1962 között 24!
1957 után egy egész mítosz nőtte ki magát, amelyet a magyar bélyegkiadásokkal is igyekeztek népszerűsíteni.
Az 50. évforduló
A Tanácsköztársaság fél évszázados évfordulója nagy ünnep volt akkoriban, amelyet a Magyar Posta is méltóképpen meg kívánt ünnepelni. A reprezentatív, öt címletből álló 1969-es bélyegsorozat és a hozzá tartozó blokk (lásd a bejegyzés nyitóképét fent) a korabeli plakátokat mutatta be. A 60 filléres bélyeg 300000 példányban "A MAGYAR POSTA AJÁNDÉKA" hátoldali nyomattal is megjelent, emelve az ünnep fényét.
 |
| 1969. Tanácsköztársaság (2528-2532) |
 |
| A hátoldali nyomat a 60 f-es bélyegen |
Az alkotások jó választásnak bizonyultak, mert sikerült megjeleníteniük azokat a hangsúlyos jellemzőket, amelyekre a konszolidálódott Kádár-rendszer - nem kevés áthallással a múltban és a jelenben - a legbüszkébb volt.
A kádári diktatúra hatalmas eredményként tekintett arra, hogy a '60-as évek végére sikerült olyan szociális intézkedéseket is megvalósítani, amelyekbe beépítették a Tanácsköztársaság vívmányait (béremelés, ingyenes orvosi ellátás, gyereknyaraltatás stb.).
A legfenyegetőbb plakát azonban a 3 Ft-os címleten van. A jól ismert, "Te sötétben bújkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess!" felirat félreérthetetlen utalás lehet az 1956-os lázadásra és figyelmeztetés a résztvevői számára.
A 60. évfordulón egy igen szerény bélyegkiadás jelent meg.
 |
| 1979. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója |
Tíz évvel később, 1989-ben pedig már semmit sem adtak ki az alkalomra. A szocializmus hosszú válságának utolsó hónapjait élte ekkor.
A cikk 2020. október 6-án jelent meg a Mesél a bélyegalbum blogon.
Forrásjegyzék
A Rubicon 2019/4 számának kiváló tanulmányaiból:
- Ligeti Dávid: Kitört a proletárdiktatúra! Március 20-21. krónikája
- Révész Tamás: Nemzeti vagy vörös? A Vörös Hadsereg mozgósítása 1919-ben
- Kerepeszki Róbert: A Tanácsköztársaság külpolitikája
- Gali Máté: A Tanácsköztársaság a magyar történeti emlékezetben
Száray Miklós - Kaposi József: Történelem IV., középiskolák, 12 . évfolyam, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2006
Magyar posta- és illetékbélyeg katalógus 2001
Hamza Imre, Kostyán Ákos, Makkai László Dr., Steiner László Dr., Surányi László, Varjasi Béla Dr.: A magyar bélyegek monográfiája, IV., Közlekedési Dokumentációs Vállalat, 1971
