A modern botanikus kertek, vagy magyarul fűvészkertek története a reneszánsz Itáliában kezdődött. Az első egyetemi botanikus kertek közé tartozott az 1545-ben alapított Orto Botanico di Padova, amelyet elsősorban orvostanhallgatók gyógynövény-oktatására hoztak létre.

Magyarországon a legismertebb történelmi botanikus kertek közé tartozik a ELTE Füvészkert, amelyet 1771-ben alapítottak Nagyszombatban, majd az egyetemmel együtt Budára, később Pestre költözött. A 19. században több vidéki arborétum és botanikus kert is létrejött, köztük a Szarvasi Arborétum, vagy épp a kolozsvári arborértum, ami 1922-ben Szegedre költözött.

Napjaink botanikus kertjei már nemcsak tudományos műhelyek, hanem a természetvédelem fontos központjai is. Világszerte több ezer veszélyeztetett növényfajt őriznek és szaporítanak bennük, miközben évente látogatók milliói ismerhetik meg a Föld növényvilágának sokféleségét — az óriási tündérrózsáktól és pálmáktól egészen a sivatagi kaktuszokig vagy a különleges orchideákig.

A Magyar Posta 1965-ben 10 címletből álló bélyegsorozatot adott ki a botanikus kertek egzotikus virágairól. A bélyegek mely nemcsak itthon, hanem a tematikus gyűjtők körében világszerte is népszerű voltak.

Tervező:

Forgalomba bocsátották:

  • 1965. október 11.

Példányszám:

  • fogazott: 500 000 db (ez egyben a 3 forintos címlet példányszáma is)
  • vágott: 10 000 db

Nyomtatás:

Papír:

  • Vízjel: nincs
  • 0,09 mm vastag fehér, fluoreszkáló bélyegnyomó papír

Fogazat:

  • 111/2:12-es fésűsfogazás
KépNévértékLeírásMBKMICHELPiaci ár (2026)
PostatisztaHasznált
1965. Botanikus kertek virágai
20 f Levélkaktusz (Phyllocactus hybridus) 2207 2164 ≈ 5 Ft <5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
30 f Cattleya warscewiczii orchidea 2208 2165 ≈ 5 Ft <5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
60 f Rebutia calliantha kaktusz 2209 2166 ≈ 10 Ft <5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
70 f Paphiopedilum hybridum orchidea 2210 2167 ≈ 15 Ft <5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
80 f Opuntia rhodantha kaktusz 2211 2168 ≈ 20 Ft ≈ 5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
1 Ft Laelia elegans orchidea 2212 2169 ≈ 5 Ft <5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
1,50 Ft Zygocactus truncatus 2213 2170 ≈ 20 Ft ≈ 15 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
2 Ft Strelitzia reginae 2214 2171 ≈ 20 Ft ≈ 5 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
2,50 Ft Lithops weberi 2215 2172 ≈ 30 Ft ≈ 20 Ft
1965. Botanikus kertek virágai
3 Ft Victoria amazonica tündérrózsa 2216 2173 ≈ 80 Ft ≈ 25 Ft
Összesen (10 db): ≈ 210 Ft ≈ 85 Ft
Vágott (sorozat): kb. 4 000 Ft

Ritkaságok:

  • Színnyomat eltolódások előfordulhatnak

Hamisítás:

Teljes méretben megtekintéshez kattints a képre
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai
1965. Botanikus kertek virágai