Az ofszetnyomtatás a síknyomtatás egyik fajtája, és napjaink egyik legelterjedtebb bélyegnyomtatási eljárása. A technológia általában vékony alumínium nyomólemezeket használ. A nyomólemez festékes képe először egy közvetítő gumihengerre, majd onnan a papírra kerül. A gumihenger követi a nyomathordozó kisebb felületi egyenetlenségeit, ezért egyenletes, jó minőségű nyomat készíthető.

Többszínű nyomtatásnál minden színhez külön nyomólemez és nyomómű tartozik. A nyomólemezen a kép- és szövegrészek felveszik az olaj alapú festéket, míg a nem nyomó részeket nedvesítő vízréteg taszítja azt. Az ofszetnyomtatás készülhet direkt színekkel vagy raszteres színrebontással.

Magyarországon először 1923-ban nyomtattak bélyeget ofszeteljárással, a Petőfi-sorozatban. A könyvnyomás fokozatos visszaszorulásának időszakában több ofszetnyomású kiadás jelent meg, például a Jókai I., a Sport I., az 1929-es Portó, valamint a Horthy- és Szent Imre-sorozatok. Később a raszteres mélynyomás került előtérbe, ezért az ofszet átmenetileg ritkábbá vált. Az 1960-as évek végétől ismét egyre gyakrabban alkalmazták, az 1970-es évek közepétől pedig a magyar bélyeggyártás egyik legfontosabb nyomtatási módszerévé vált.

Napjainkban sok bélyeg négyszínnyomású ofszeteljárással készül. A CMYK rendszerben négy alapszínt nyomtatnak egymásra: C – cián, M – magenta, Y – sárga, K – fekete. A különböző színű raszterpontok aránya és fedettsége hozza létre a szemünk által érzékelt színeket. A CMYK szubtraktív színkeverésen alapul: a festékrétegek a rájuk eső fény egy részét elnyelik, a visszavert fény pedig a kívánt színérzetet kelti.